A kertből a konyhába – beszélgetés B. Fekete Ágnessel

A kertből a konyhába

– beszélgetés B. Fekete Ágnessel

B. Fekete Ágnes természetgyógyászattal foglalkozik, így számára és családja számára az egészséges életmód, a vegyszer és adalékanyag mentes étrend már évtizedek óta a mindennapok normája. Saját kertjéből és a környékbeli kis gazdaságok gyümölcseiből, zöldségeiből minden évben több száz üveg lekvárt, szörpöt, zöldségkrémet készít a családnak – természetesen mindenfajta adalékanyagok és tartósítószerek felhasználása nélkül – a befőzés szeretete pedig mára már egy egész vállalkozássá nőtte ki magát.

Természetgyógyászattal is foglalkozol. A növények és termések széleskörű felhasználása már gyermekkorodban is jellemző volt?

Székelyföld határán születtem, a nagyszüleim pedig földbirtokosok voltak, így én már ebbe születtem bele. A családom mindig mindent felhasznált, így nekem természetes volt az, hogy a gyógynövényeket, a gyümölcsöket, a zöldségeket és a füveket hogyan lehet hasznosítani.

Ha jól tudjuk a Covid idején a praxisodat ideiglenesen be kellett zárnod a korlátozások miatt és ekkor jött az ötlet, hogy a házi finomságokból többet készíts és piacra dobd. Mindig is volt ambíciód arra, hogy saját vállalkozásba kezdj?

A baráti körömben mindenki egytől egyig biztatott éveken keresztül abban, hogy elindítsak egy saját vállalkozást. Nagyon sok támogatást és visszajelzést kaptam azzal kapcsolatban, hogy a termékek, amiket elkészítek minőségükben nagyon jók, de ekkor még nem fordult meg az a fejemen, hogy ezt komolyan kellene vennem. Persze nekem is – ahogy minden nőnek – volt egy olyan gondolatom, hogy egyszer legyen egy francia jellegű cukrászdám, tele finomságokkal, de ez egy rejtett álom volt. A Covid idején azonban, ahogy be kellett zárnom a praxisomat egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Felástam a kert egyik felét, majd a másikat, aztán amikor már 30 tő feketeribizli is be volt téve, és még mindig nem tudtam, hogy mit csináljak, akkor jött az ötlet, hogy az addigi 800-1200 üveg körüli lekvárok helyett többet csináljak egy kicsivel.

Mit gondolsz menyire nehéz nőkent érvényesülni a piacon? Van segítséged a gyártás során, vagy mindent egyedül csinálsz?

Én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen csak és kizárólag pozitív tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Nyilván ha elképzelek egy borászt, akkor egyből egy férfi kép ugrik be, de ha dzsemfőzésről vagy szörpről beszélünk, akkor inkább egy női kép van előttem.

Szerencsére egyszer sem kerültem olyan helyzetbe, hogy bárki diszkriminálna a nemem, a korom, a súlyom vagy bármi egyéb miatt, ami egy remek érzés.

A termékek beszerzésében többször segítségemre van a férjem, viszont minden mást én csinálok. Például ha van 300 kg paprika, akkor azt egyenként át kell mosni folyóvíz alatt, majd meg kell szabadítani a magoktól és a csumától. Mindez rengeteg energiát és időt emészt fel, így mi az eperszezontól kezdve egy percet sem pihenünk. Bízom benne, hogy ez nem fog a kiégés felé vezetni, mert nagyon szeretem azt, amit csinálok és minden terméket egy sikerélményként fogok fel.

És mindezt a rengeteg munkát hogyan tudod összeegyeztetni a magánélettel?

Nekem az a szerencsém, hogy már nincsen kicsi gyermekem, hiszen akkor ezt semmilyen formában nem lehetne csinálni. Így az összes figyelmemet a termékekre és a kertre tudom fordítani, de persze ez nem azt jelenti, hogy a családom vagy a férjem bármiben is hiányt szenvedne.

Szerencsére több nagyvállalat is elkezdte támogatni a kistermelőket, viszont a piac még mindig inkább a nagyvállalatok által dominált. Milyen érzés kistermelőként ebben a körforgásban lenni?

Én nem érzek nehézséget, hiszen amikor a termékek kóstolásra kerülnek, akkor minden kétség szerte foszlik a minőség tekintetében. Persze nem úgy kell elképzelni ezt, hogy több tízezer üveggel vásárolják fel a termékeinket, mert azokat a mennyiségeket egyszerűen nem tudnám én magam megcsinálni és nem tudnék senkit sem kiszolgálni.

Én minden terméket a kezemmel készítek, és pont annyit tudok ezekből elkészíteni, amennyire szükség van.

Én azt tapasztalom, hogy az emberek egyre jobban közelednek a kézműves, nem mesterséges élelmiszerekhez, de azért a magánszférában még nincs meg az a szándék, hogy ezeket a termékeket helyezzék az előtérbe.

Van olyan nő, akinek a tevékenysége inspirál a hétköznapokban?

A legnagyobb inspirációm a nagyszüleim és az édesanyám, aki egy nagyon sokoldalú nő. Ő sokat festett, horgolt, kötött, szőtt, tehát művészetileg nagyon ügyes volt. Ettől függetlenül viszont több hektáros földet művelt, valamint rengeteg állatott tartott.

Ha nehézségekkel találom magam szembe, akkor mindig a múltba megyek vissza, hogy ők mennyire ügyesen helyt álltak és milyen sikereket értek el a családon belül.

De persze a kortársaim között is vannak olyan nők, akikre felnézek.

Ha már a kortársakról beszélünk: van bármiféle összetartás – vagy éppen verseny – a többi termelő és közted?

Én semmiképpen sem úgy gondolkodok erre, hogy bármiféle verseny lenne közöttünk. Hollandiában volt egy nagyon kedves barátnőm, aki mindig azt mondta nekem, hogy „mindenkinek meg kell élnie”. Ez a mondat nagyon megmaradt bennem, így semmiképpen sem gondolok olyanra, hogy a konkurensei lennénk egymásnak. Ahogy az én termékeim, úgy a másik termékei is nagyon finomak. Én nagyon örülök annak, ha valaki, aki bármilyen területen is dolgozik, sikereket ér el, hiszen az egy nagyszerű dolog. Lehet tehát az országban ezer sütőnő is, és mind az ezernek lehet sikere, hogyha mindenki úgy gondolkozik, hogy nem szeretne senkit sem kinyomni.

Az általad készített finomságok már több díjat és elismerést is kaptak, ha jól tudjuk akkor pedig már Angliában is híre ment a Kertünk Kincsei finomságoknak. Mit gondolsz mi volt a márka eddigi legnagyobb sikere?

Persze mindig is nagyon értékeltem és jól esett az, hogy a barátaim és a családom végig támogatott, de a legnagyobb siker az volt, amikor idegen emberektől kaptam pozitív visszajelzéseket a termékek kapcsán. De persze vannak kézzel fogható sikereink is, ilyen például az eperszörpünk, ami tavaly különdíjas lett a Kézműves Kiválóságok versenyén, vagy, hogy idén a zakuszkánkat jelöltek az angliai Great Taste megmérettetésére is, ami egy hatalmas dolog kistermelőként egy kicsi faluból.

Mit gondolsz, mi teszi igazán különlegessé a Kertünk Kincsei termékeket? Melyik különlegességet ajánlanád leginkább a KraftKamra közösségének? 

Több mint 60 féle termékünk van, és ezekből nagyon sok az, amit én magam találtam ki, majd hosszú heteken keresztül igyekeztem kikísérletezni, hogy hogyan kaphatom meg a legjobb végeredményt. Pont emiatt, amit mint egyediség emelnék ki, az egyértelműen a kézművesség, valamint az ízvilág lenne.

Van egy pár termékünk, amiket mi a világon harmadikként (Ausztrália és Izland mellett) készítünk el, ilyen az Uborkasalsa és a Zöldparadicsom dzsem is, így én ezeket ajánlanám első kóstolásra, ha mindenképpen választanom kellene.

Böngésszétek a kínálatunkban megtalálható Kertünk Kincsei finomságok és a többi kincs között, amit csak nektek válogattunk az ország legkülönlegesebb pontjairól!

Termékek

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
Scroll to Top