ESBANA Homoktövis – Tünde és Attila

ESbana homoktövis

Homoktövis, a csodanövény

Hallottatok már a homoktövis megannyi jótékony hatásáról? Igaz, különleges, savanykás íze miatt nem a legelterjedtebb a csodagyümölcsök között, hatása mégis magáért beszél. Kiemelkedően magas a C-vitamin tartama, valamint antioxidáns, béta karotin, A, B1, B2, B6, B8, B9, B12, E vitamin tartalma is figyelemre méltó. Ami pedig a legjobb, hogy minden része aranyat ér, hiszen azon felül, hogy a húsából zseniális szörpöket és lekvárokat lehet készíteni, leveleiből teát, magjából pedig homoktövisliszten túl kiemelkedő minőségű olajat is elő lehet állítani, amelynek felhasználása a kozmetikai ipar világában igen elterjedt. 

Vissza a gyökerekhez

Zsíros Tünde már gyermekkorában is sok időt töltött a termőföldeken, hiszen testvéreivel édesapjának – aki már több mint 30 éve szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik – rendre be kellett segítenie már kislányként is a munkába. Sosem gondolta volna, hogy egy nap újra belecsöppen ebbe a világba, könyvelőként és három gyermekes anyukaként a Pilis lankái között élt férjével, Kiss Attilával, aki létesítményüzemeltetéssel foglalkozott egy multinál. A pár azonban többre vágyott, így addigi megtakarításaikat egy hathektáros földterületbe fektették be.

Bátraké a szerencse!

Na de hogy jön ide a homoktövis? Tünde és Attila sokat tanakodott azon, hogy vajon milyen növényt lenne érdemes termeszteni az újonnan megszerzett földeken. Szóba jöttek diófák és bodzabokrok is, ám végül hosszas mérlegelés után mindkét ötlet elvetésre került. Egy véletlen műve csupán, hogy végül a homoktövisre esett a választás. Egy felmérés során hívták fel a pár figyelmét arra, hogy földjeik alkalmasak lennének homoktövis termesztésre, ami ekkortájt hazánkban még jórészt ismeretlen növénynek számított.

Az elképzelés mindkettőjüket magával ragadta. A homoktövis termesztés rejtelmeit hosszas kutatómunkával és utánajárással sajátították el, Attila pedig az ehhez elengedhetetlen képzéseket is elvégezte, vagyis aranykalászos gazda és –Tündével együtt – mezőgazdasági technikus lett. Mindez nem csak az elengedhetetlen szaktudás miatt volt számukra fontos, de ezekkel a képesítésekkel már el tudtak indulni a fiatal gazda pályázaton, amit mindketten el is nyertek, így újabb földek vásárlásába tudtak vágni, így 2021 óta 10 hektáron termesztenek homoktövist gazdálkodásukban. Az ESBANA név gyermekeik, Eszter, Barnabás és Nándor neveinek anagrammájából született, így egy igazi ízig-vérig családi vállalkozásról beszélhetünk!

ESBANA a mindennapjainkban

A család termékei prémium minőséget képviselnek, ráadásul környezettudatos, ökológiai gazdálkodást folytatnak, ami szinonimája a vegyszermentes, természetközeli földművelésnek. Jelenleg a tíz hektárnyi ültetvényükről származó termékek ellenőrzött BIO minősítéssel rendelkeznek, magas, legalább 82-83% gyümölcstartalommal, többnyire cukormentesen készülnek. Ezentúl minden ESBANA termék gluténmentes és vegán továbbá nem tartalmaz hozzáadott tartósítószert. 

Tündééknek fontos szempont volt, az, hogy ne csak a jól megszokott és mindenki számára ismerős homoktövis velőket és leveket, hanem különleges, nem mindennapi termékeket is készítsenek. Így születtek meg a különféle chutney-k, szörpök és lisztek is. 2020-tól a homoktövisből készült finomságaik ESBANA név alatt nyűgözik le újra és újra közönségüket, amelyek már a KraftKamra polcain is megtalálhatóak. 

A KraftKamra kínálatában

Mi pedig örömmel juttatjuk el ezeket a különleges, kézzel készült finomságokat Nektek! Kínálatunkba olyan finomságokat válogattunk, mint a Homoktövises narancslekvár, a Chilis szilva chutney, vagy az exotikus gyülölcsök és homoktövis kombinációjából készült üdítő, a Tropicana Homoktövis Szörp. És még sok mást! Válogassatok hát a szívvel, lélekkel és persze szorgos kezekkel készült ESBANA garden különleges homoktövis alapú finomságai, vagy a számtalan további termelőnktől! 

 
Bevásárlókosár1
Homoktövises narancslekvár mézzel
-
+
Scroll to Top