fbpx

Vadnai Csakazértis – Marcsi & Tata

Vadnai Csakazértis

Csakazértis bort!

Vadnai CSAKAZÉRTIS. Így nagybetűkkel, hiszen ez jellemzi leginkább Marcsi és Tata gazdaságát Vadnán. Vadna ugyanis nem kifejezetten a szőlőkultúrájáról híres, legalábbis már nem. A községben ugyan két pincesor is fellelhető, de mára a területen Marcsin és Tatán kívül senki nem termeszt borkészítés és borértékesítés céljából szőlőt. Ez persze nem riasztotta vissza őket attól, hogy valami olyanba kezdjenek, ami első hallásra talán legtöbbünknek őrültségnek tűnjön: 30 év Budapesti élet után visszaköltöztek Marcsi szülőfalujába, Vadnára, hogy ott házi zöldségeket termesszenek és persze kezdjenek valamit azzal a kicsiny, elakácosodott szőlőültetvénnyel, ami hozzájuk tartozott.

Akárcsak a szőlő alján álló múltszázadi Batul almafa, amely túlélt háborút, tűzvészt és a természet viszontagságait is, a pince tulajdonosai is eltökélten álltak a kihívással szemben, hogy ’csakazértis’ bort készítenek majd, és nem is akármilyet!

Vadnai Csakazértis – Marcsi és Tata
Marcsi és Tata, foto: facebook.com/vadnaicsakazertis

Bükki Borvidék újratöltve

A pár az első negyed hektár szőlőt örökölte, majd az évek alatt a szomszédos kihasználatlan ültetvényeket megvásárolva ma már egy teljes hektár területen termelnek szőlőt. A Bükki borvidékre jellemző fajtáktól, mint a Chardonnay, a klasszikusan Burgundi fajtákon át, mint a Pinot Noir vagy a Szürkebarát, egészen a tradicionálisan magyar fajtákig, mint a Királyleányka és a Fekete Leányka összesen 7 szőlőfajtával büszkélkedhet a pince, a BIO minősített zöldségeskert mellett. Jelenleg még ugyan csak a pince első próbálkozásainak lehetünk tanúi, az eredmény már most ígéretes! A tételek mind hozzák a területre jellemző zamatokat és üde, vibráló savakat, amiket a korábbi években már a Bükki, az Edelényi és a Bánvölgye borverseny zsűrije is értékelt, méghozzá 6 aranyéremmel és számos további helyezéssel.

A KraftKamra kínálatában

A KraftKamra kínálatába olyan tételeket választottunk, mint az ezerarcú Különc Chardonnay 2020;  vagy a pince csúcsborát, a Bíbornok 2020-at, egy selymes, meggyes, pirosgyümölcsös, Pinot Noirt, amit mindenképpen érdemes megkóstolni!

És még sok más! Böngésszétek hát a kínálatunkban megtalálható Vadnai Csakazértis Pincészet borait és a többi kincset, amit csak nektek válogattunk az ország legkülönlegesebb pontjairól!

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
Scroll to Top