WASSMANN: Szőlőből bor – álomból valóság!

Susann és Ralf Wassmann Németországból költöztek Villányba 1998-ban. A párt viszont nem a véletlen sodorta erre a kivételes, de apró borvidékre, jobban mondva, nem csak a szerencse! Susann egy szakmai lapot olvasva talált rá a cikkre, ami Villányt a világ legjobb Portugieser termőhelyének nevezte, ez pedig elégnek bizonyult ahhoz, hogy férjével felhagyjanak akkori életükkel, és teljesállású villányi szőlőtulajdonosokká váljanak. Elszántságuk és szakértelmük a boraikban is megmutatkozik: az elmúlt években számtalan rendkívül pozitív szakvéleményt és díjat gyűjtöttek be, a Wein Plus legnagyobb nemzetközi boros platformon pedig minden Wassmann bor a két legmagasabb, “verygood” azaz nagyon jó, illetve “excellent” azaz kiváló minősítést kapta, ami világviszonylatban is a csúcskategória szinonimája. Interjúnkban Susannt kérdeztük a kezdetekről, a Villányi álomról és a borkülönlegességekről.

Wassmann Bormanufaktúra és pincészet

KraftKamra: A borkészítés iránti rajongás, vagy inkább a kíváncsiság, a kalandvágy vezette Önöket Magyarországra?

Susann: Mindkettő nagy szerepet játszott. Mindenképpen változtatni szerettünk volna az életünkön, nem voltunk már olyan boldogok a meglévő munkahelyeinken. Ralfnak mindig is az volt az álma, hogy legyen egy saját birtokunk, viszont egyikünknek sincsenek borász felmenői, Németországban pedig fiatalként lottón kell nyerni ahhoz, hogy saját borászatod legyen. Véletlenül olvastam csak Villányról, ami után az egyik hétvégén eljöttünk ide kirándulni. Ekkor ért minket a legnagyobb meglepetés, hogy itt mindenki tud németül és hogy az ingatlanárak sincsenek az egekben. Ekkor gondoltunk először arra, hogy az álmunk Magyarországon talán megvalósulhatna.

El sem tudtuk képzelni, hogy ekkora fordulatot fog venni az életünk, de tudtuk, hogy ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztanunk.

Vagy most, vagy soha!

KK: Hogy fogadták Önöket Villányban? Voltak kezdeti nehézségeik a beilleszkedéssel?

S: Villányban a mai napig nagyon különleges az, hogy ennyire segítik egymást és összefognak a borászok. Azért mertünk mi is belevágni ilyen gyorsan abba, hogy Magyarországra költözzünk, mert már a kezdetektől jó érzés járt át minket a hellyel és az itt élőkkel kapcsolatban, nagyon kedves,nyitott és segítőkész volt mindenki Az pedig, hogy még német nyelven is sokan beszéltek, egy hatalmas ajándék volt nekünk, mindig otthon tudtuk magunkat érezni itt.

Másoknak is feltűnik, hogy mi itt borászok egy nagyon jó csapat vagyunk, sokan el sem tudják azt képzelni, hogy nem vetélytársak, hanem barátok vagyunk

Ez az összefogás pedig kézzel fogható. Villányban volt például az első Borkult vagy a DHC minősítésű rendszer.

KK: A férje, Ralf italtechnológiai mérnöknek tanult, és éveken keresztül dolgozott is a szakmájában.Innen jött az ötlet, hogy borokkal szerettek volna foglalkozni?

S: Igen, ő ezt tanulta, ez volt az ő vágya mindig. Már fiatal korában is készített borokat, viszont Észak-Németország – ahonnan ő is származik – nem a szőlőültetvényeiről híres, így mindenféle gyümölcsökből, például csipkebogyóból igyekezett bort készíteni. Ralf ezt nagyon élvezte, viszont sajnos sosem tudott ezzel komolyabban foglalkozni, hiszen Németországban régen nem vettek fel a borászatok senki olyat, aki nem ebben nőtt fel, nem volt mögötte megfelelő családi és anyagi háttér.

KK: Na de Önnek korábban volt bármiféle kapcsolata a borkészítéssel, szőlőtermesztéssel? Milyen szerepet játszik most mindez az életében?

S: Én magam is érdeklődtem a borok iránt. Amikor megismerkedtem Ralffal, nagyon sokat jártunk kirándulni, és mindenhol vásároltunk egy bort mi nagyon szerettük ezt.

Volt egy munkatársam, aki élelmiszertechnológiai mérnökként dolgozott és nem értett a borkészítéshez, viszont egy hétvégi licitálás során tudott venni egy kis szőlőt. egészen pontosan négy sor szürkebarátot. Ekkor tőlünk kért segítséget, így ezt a kis területet közösen kezdtük el művelni. Akkor álltam életemben először szőlősorok között.

A természet közelsége mindig fontos szerepet játszott az életemben, gyermekkoromban is sokat foglalkoztam szobanövényekkel, kinti virágokkal. A szőlő viszont egy izgalmas és új növény volt. Ugyanakkor engem jobban érdekel a bor bírálás, a bor kóstolás. Még Németországban szereztem egy speciális borbírálati diplomát, majd Villányban megcsináltam egy borbíráló tanfolyamot, amivel párhuzamosan a Wine & Spirit Education Trust kurzusra jártam.

Wassmann Bormanufaktúra és pincészet

KK: 2003-ban a Wassmann pince Villányban elsőként hivatalosan is megkapta a nemzetközi BIO minősítést, ami azt hiszem, hogy ebben az időben egy úttörő sikernek számított. Fontos volt Önöknek mindig, hogy megkapják ezt a minősítést?

S: Nekünk az elképzelhetetlen és kizárt, hogy mérgezzük a környezetünket, mi erre nem vagyunk képesek. Sokszor nem értjük a mezőgazdaságot, hogy hogyan lehet ennyi vegyszert felhasználni, hiszen minden kutatás azt mutatja, hogy a talaj szenved, mi pedig a talajból élünk.

Sokan beszélnek arról, hogy ki fogunk futni a gázból, az olajból vagy a tiszta vízből, de arról senki sem beszél, hogy a humusz is el fog fogyni véges határidőn belül.

Az elmúlt időkben a humusztartalom nagyon lecsökkent a talajban, és persze tudunk műtrágyát használni, de amikor a humusztartalom egy bizonyos százalék alá csökken, akkor már a műtrágya sem segít. A vegyszeres mezőgazdaság tehát nagyon messze áll tőlünk, viszont sajnos a 2000-es évek elején nagyon sok minden nem volt mégelérhető Magyarországon, az első BIO növénykondícionáló szerek 2008 környékén jelentek meg. Mi szerencsések voltunk, hiszen nagyon sokat jártunk vissza Németországba, ahol könnyen hozzá tudtunk jutni ezekhez a szerekhez.

KK: Mindamellett, hogy BIO, az Ök tételei biodinamikus gazdálkodás eredményei is. Esetleg röviden összefoglalná, hogy pontosan mit is jelent ez?

S: A két legismertebb preparátum a kvarcliszt és a humusz preparátum, a biodinamikában mi ezzel a két anyaggal dolgozunk. Ezek az anyagok az év során összegyűjtik a kozmoszi erőket, amiket mi finomhatással adunk át a birtoknak.

Ez egy holisztikus rendszer, ami mindent figyelembe vesz, így az egy fontos pont, hogy nem csak a növénynek vagy a talajnak adunk belőle, hanem az egész birtoknak.

A preparátum tehát igyekszik minden erőt összegyűjteni, ami létezik. Attól, hogy mi nem látjuk őket, mi tudjuk, hogy ezek a rezgések és információk ott vannak. A hatást lehet mérni, és csak azért, mert nem tudjuk megmagyarázni, az még nem azt jelenti, hogy nem létezik.

KK: mit gondol, mi teszi igazán különleges a Wassmann Pince borait?

S: Mi tettünk még egy lépést a BIO és a biodinamikus termesztés mellett, ami nem más, mint a natúr bor készítése. Ha össze akarjuk hasonlítani, akkor ez annyit tesz, hogy míg a BIO gazdálkodásban kint a szőlőben és bent a pincében egyaránt több BIO szer használata és eljárás is engedélyezve van, addig a biodinamikában már sokkal szigorúbban nézik a felhasznált anyagok számát. A natúr borász viszont csak egy anyagot használhat, ami nem más, mint a kén.

KK: A KraftKamra kínálatában több nagyon izgalmas tételük is megtalálható, ilyen többek között aMORIZZ – Brut Nature Vörös Pezsgő is. Mi korábban még nem hallottunk itthoni vörös pezsgőről, viszont a hatás és az ízélmény zseniális, ezt többszöri kóstolás után tanusíthatjuk! Honnan jött az ötlet, hogy vörös pezsgő készítésére adják a fejüket?

S: A pezsgőkészítés Ralfnak talán még nagyobb álma volt, mint a borkészítés. Természetesen mi is fehér pezsgőt szerettünk volna készíteni, viszont 2014 szeptemberében a szüret előtt jött egy nagyobb felhőszakadás, ami hatására a Portugieser szőlőszemek elkezdtek megrepedni. Nagyon megrendített minket a helyzet, azt hittük, hogy teljesen elveszítettük az egész termést. Ralf is nagyon csalódott volt, viccnek szánta azt az elszólását, hogy „ez már rozénk sem lenne jó, maximum egy pezsgő alapbornak.” Én erre elkezdtem őt bíztatni, hogy akkor készítsünk pezsgőt. A 2014-es rozé pezsgőnk nagyon finom lett, így ezen felbuzdulva kezdtünk el csupán kíváncsiságból kísérletezni a vörös pezsgővel. Nálunk ez a tétel már nem kapható, már csak a KraftKamránál és néhány vendéglátóhelyen lehet beszerezni.

KK: Ha választani kellene, melyik tételüket ajánlaná a KraftKamra közösségnek?

S: Villányban a Cabernet Franc egy nagyon különleges szőlő, hiszen nagyon jól érzi itt magát ez a fajta, fantasztikus tételeket lehet belőle készíteni. Amikor először kóstoltam itt fajtatiszta Cabernet Franc bort, akkor tudtam, hogy ezt nekünk is meg kell csinálni, annyira zseniális. Szóval aki még nem tette meg annak mindenképpen azt javasolnám, hogy kóstoljon meg egy villányi Cabernet Franct, biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni!

Böngésszétek a KraftKamra kínálatában megtalálható Wassmann Bormanufaktúra borai és a többi kincs között, amit csak nektek válogattunk az ország legkülönlegesebb pontjairól!

Bevásárlókosár1
OTTO - Narancsbor 2021 - Wassmann Natural Wines
-
+
Scroll to Top