ZUZMO – Maja & Ildu

ZUZMO – Maja és Ildu

Elképesztő örömöt okoz valamit teremteni, ami kézzel fogható, még el is fogyasztható, sőt tápláló és még menő is! Sok olyan termelővel találkozunk, akik felsőfokú végzettségüket, szakmájukat elhagyva fordulnak a termesztés vagy termékfejlesztés felé. Így volt ez Majával és Ilduval is, akik már az egyetemen tudták, hogy több van bennük, mintsem, hogy kosztümben beüljenek egy irodába dolgozni.

ZUZMO – Maja és Ildu

Maja és Ildu

Hegyi Maja és Sándor Ildikó nem az első vállalkozásukba kezdtek a ZUZMO fermentált üdítők piacra dobásával. A SZOBA lakásgaléria megnyitásával belevetették magukat a pécsi művészeti és zenei életbe, ami később – közkívánatra – kávézó-kocsma-művészeti össztérré alakult, ma pedig apartmanként él tovább. A vállalkozó kedvű lányok vendéglátásban már otthonosan mozogva gasztronómia felé indultak tovább. A Streat hamarosan Pécs egyik legmenőbb burgerezője lett. Mindeközben még egy ruhamárkát is kialakítottak.

Közös szenvedélyük a konyha, Maja pedig elkezdett borászkodni, ahol jobban megismerkedett az erejsztéssel, így a kezdetleges otthoni fermentálásból született az ötlet, hogy terméket készítsenek a pécsiek örömére. Mára pedig már országosan több helyen is elérhetőek a különböző ízű ZUZMO fermentált italkollekcióik.

Fermentált üdítők

A fermentálás elég hosszú múltra tekint vissza az étel- és italkészítés területén. Mégsincs akkora figyelem ezen az ősi módszeren, pedig roppant egyszerű eljárás és milliónyi hasznos baktériummal táplálja szervezetünk. A ZUZMO a fermentáció által nem tartalmaz adalékanyagokat, a cukor szinte teljesen átalakul és a szénsav is a természet műve ebben az élő italban. Ízvilágukat tekintve savanykásan frissítő italok, ami talán elsőre szokatlan élmény, a (szétcukrozott) üdítők piacán pedig mindenképp.

A KraftKamra kínálatában

A KraftKamra kínálatában elérhető egészségtámogató ZUZMO üdítő ízek szerint: Gyömbéres Vízikefír, Borókás Vízikefír, Kurkumás Vízikefír .

Kóstold meg a ZUZMO fermentált üdítőit a különböző ízek beütésével, amit az emésztésed is imádni fog, és még sok más Kamra Kincset amit nektek válogattunk össze az ország legkiválóbb termelőitől!

Termékek

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
Scroll to Top