Mindig a vadonban!
– beszélgetés Megyeri Sárával
El sem tudunk képzelni olyan problémát, amire ne találnánk megoldást a természetgyógyászatban. Nem véletlen, hogy őseink is már a kezdetektől szinte minden betegséget, a gyógynövények széles körű alkalmazásával gyógyítottak, legyen szó egy apró karcolásról, vagy halálos kórról. Megyeri Sárát már gyermekkorától foglalkoztatták a vadon termő virágok és a terméseik. A gyermekkori gombásztúrák, kirándulások és az erdő mélyén való bolyongás pedig egy remek alapot adott a növények iránti rajongásának, nem csoda hát, hogy ez a rajongás felnőtt korában is vele tartott!
Több interjúban mesélted, hogy már gyermekkorodban is nagyon közel állt hozzád a természet, folyamatosan jártatok túrázni, sátrazni, gombászni. A növények és a termések széleskörű felhasználása már gyermekkorodban is jellemző volt vagy csak később kezdett el az jobban érdekelni, hogy milyen különlegességeket lehet készíteni? A gyermekkorodhoz képest érzékelsz bármiféle változást a természetben, termésekben?
Már gyermekkoromban folyamatosan kísérleteztünk azzal, hogy miket lehet készíteni a növényekből. Mi mindent magunkon szeretünk kipróbálni, ezért is izgalmas mindez: bár természetesen itt nem a gyógyhatásokról, hanem az ízekről van szó.
Engem egyébként is elsősorban az érdekel, hogy valami finom-e vagy nem, a jótékony hatása számomra csak „extra.”
A természetben rengeteg változás ment végbe az utóbbi időben, ami nagyon látványos. Sokkal később teremnek dolgok, sokkal jobban védik magukat a növények. Tavaly például életemben először a Bükkbe kellett elmennem somért, mert sehol máshol nem találtam. A bokrok úgy élték túl a tavalyi aszályt, hogy jóval az érés előtt ledobálták a bogyóikat, és ezért nem volt termés. Évről évre nagyon látványosan produkálja a természet azokat a visszajelzéseket, ami szerint lehet látni, hogy az esélyes aszály vagy túlöntözés hogy hat az ezévi termésre. Azt még mi sem látjuk, hogy ez 5-10 év múlva mit fog eredményezni, de az biztos, hogy özönnövénnyel is egyre sűrűbben találkozom, amelyek szorítják ki az őshonos, megszokott fajokat és alakítják át egy-egy terület flóráját.
A lelkes gyűjtögetésből hamar nagyobb mennyiségű finomságok készültek, ekkor született meg a DzsinDzsa ötlete. Ez előtt volt bármiféle ambíciód arra, hogy saját vállalkozásba kezdj?
Abszolút nem volt erre ambícióm, valahogy az alkatomból fakadóan én mindig szerettem beosztott lenni. Nem szeretek döntéseket hozni, üzleti stratégiákat felállítani, nekem ez nem megy. Viszont a DzsinDzsával ez azért működik jól, mert ilyen értelemben nem múlik rajta semmi, és valószínűleg pont ezért is szeretem nagyon csinálni, mert nem számít kötöttségnek. Nekem az a fontos, hogy megmutassam a közönségnek, hogy a természet amellett, hogy nagyon szép, még finom és jótékony is
Mit gondolsz, mennyire jellemző ebben a szférában az összetartás?
Gyógynövényekkel nagyon sokan foglalkoznak Magyarországon, viszont a vadnövényekről mindez már nem mondható el. Kereskedelmi szinten kevesen foglalkoznak ezzel, de szerencsére vagyunk egy páran, akik kapcsolatban vagyunk és nagyon szeretjük is egymást.
Ahogy mondtam is, többükkel jóban vagyok, mint például a Gaztronómia, az ERDŐ finom vagy az Ehető Erdő oldalak vezetőivel.
Fontos, hogy ne legyünk egymás konkurenciái, sőt inkább együtt kell, hogy dolgozzunk és gondolkodnunk, mert egyrészt nagyon kevesen ismerik ezt a piacot, másrészt pedig túl kevesen vagyunk erre az összességében széles piacra.
Milyen érzés kistermelőnek lenni egy alapvetően nagyvállalatok által dominált piacon?
Én úgy látom, hogy meg tudunk állni a saját lábunkon, de előtte mindenképpen meg kell ismertetni a termékeinket a vásárlókkal. A séfek közegében nagyon sokan érzik, hogy ez mekkora varázslat, ők jobban értékelik a termékeket. Fontos azt látni, hogy mekkora munka van mögötte és hogy mekkora támogatást kíván egyrészt a természet felől, másrészt eddig felőlünk, hogy meg tudjuk ezt mutatni mindenkinek.
Mit gondolsz mennyire nehéz nőként érvényesülni a piacon? Van segítséged a gyártás során, vagy mindent egyedül csinálsz a gyűjtéstől a befőzésig?
Én több mint 25 éve foglalkozom borokkal, és rengeteg interjút készítettem női borászokkal, így pontosan tudom ennek a hátterét, de szerencsére nekem diszkriminációval nem volt még tapasztalatom. Amivel én foglalkozom – a gyűjtögetés és a feldolgozás – az mindig is női vonal volt, míg a hozzá kapcsolódó gépek már a férfiakhoz köthetők. Ebben az egészben sosem az volt a kérdés, hogy én nő vagyok vagy férfi, hanem hogy meg tudom-e etetni az embereket valami finommal vagy sem.
A termékek kapcsán mindent én csinálok, de ez a saját mániám, számomra ez azért fontos, mert nekem ez egyfajta menekülőút a hétköznapokból.
És mennyire nehéz összeegyeztetni a munkát és a magánélettel?
Tekintve, hogy nekem nem a DzsinDzsa a fő bevételi forrásom, ezért azon is nagyon sokat kell dolgoznom, hogy időt teremtsek rá. Ezt az egészet a világ egy cuki kis hobbinak látja, ami mára már szerencsére eltartja magát, de ennek normál esetben úgy kellene kinéznie, hogy a DzsinDzsa egy gyümölcsöző és hasznos vállalkozás. Az a hosszútávú tervem, hogy ez ne egy hobbi legyen, hanem egy sikeres vállalkozás.
Az általad készített finomságokat már olyan nívós éttermek konyháján használják, mint a Budapesti Spago by Wolfgang Puck. Mindig is az volt a terved, hogy egyszer nagy séfekkel dolgozz együtt?
Nekem az lenne a legjövedelmezőbb, hogyha nagy konyháknak szállítanék be, ugyanakkor viszont ahhoz, hogy a nagy konyhák használni tudják őket, ahhoz a fogyasztóknak is ismerniük kell a termékeket. Tehát párhuzamosan kell megismertetni a különlegességeket mindkét célközönséggel. Azért szoktam a szezonban folyamatosan piacokra járni, mert nagyon sok olyan dolog van, amit, ha nem kóstoltatok meg az emberekkel, akkor egyszerűen nem tudják, hogy mi az és nem fogják levenni egy delikát bolt polcáról, ezért ott kell állnom személyesen, és elmondanom, hogy például a kígyóhagyma mag milyen finom.
Onnantól kezdve, hogy megismerik, persze vásárolnak, de ehhez muszáj az időt és befektetést rászánni.
Ugyanilyen fontos a séfekkel is leülni, egyeztetni, egyáltalán eljutni hozzájuk. Csomagokat kell küldeni, majd rájuk telefonálni, hogy biztosan megkapták-e és, hogy mit gondolnak róla. Ez persze rengeteg munka, de elképesztően nagy sikerélmény az, amikor egy két Michelin csillagos séfnek elkezd csillogni a szeme, és felfedezi, hogy mik azok az apró növények, amikért én egyébként teljesen odavagyok.
Végezetül, melyik termékedet ajánlanád a KraftKamra közösségének?
Nekem az egyik kedvencem a Vackorsajt, amit úgy szoktam felhasználni, hogy ledarálom, és mint morzsa hasznosítom. De nagy kedvencem még a Fenyőrügy szirup is, ami igaz erős köhögéscsillapító, de annyira finom, hogy inkább desszertöntetként szoktam használni a hétköznapok során.
Böngésszétek a kínálatunkban megtalálható DzsinDzsa finomságok és a többi kincs között, amit csak nektek válogattunk az ország legkülönlegesebb pontjairól!
