Adódik a kérdés, hogy ismeritek-e a Márton-nap eredetét és a Márton-naphoz kötődő szokásokat. Nem? Hát akkor lássuk!

Márton-nap a Karácsony előtti 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű falatozás és vigasság még megengedett. A régi időkben ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok, ahol nem hiányozhatott az asztalról a liba és a bor sem.

A Márton-napi hagyományok rendkívül régi időkre nyúlnak vissza és a népszokások Szent Márton nevéhez fűződnek. A IV. századi, rendkívül szerény, jótevő püspökről sokféle legenda kering, tiszteletére még ma is számos megemlékezést tartanak Európa szerte.

Na, de ki volt Szent Márton? És hogy jön ide a liba?

Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariaban, a mai Szombathely környékén egy pogány családba született i.sz. 316-ban. Mély keresztény meggyőződése ellenére apja kívánságára a légió katonája lett. Ismert volt segítőkészségéről és jóindulatáról. 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak. Nem sokkal ezután Amiens-ben megkeresztelkedett. Otthagyta a sereget, misszionárius lett és végül 371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint azért, hogy kitérjen püspökké választása elől Márton a ludak óljába bújt. A libák azonban gágogásukkal elárulták a szentet, így kénytelen-kelletlen püspökké lett.

Innen tehát a liba.

Bizony! A libaevés hagyománya, legalábbis a legenda szerint, visszanyúlik Márton püskökké avatásához. A szertartást követően a tiszteletére hatalmas lakomát rendeztek, a menü pedig nem volt más, mint libasült és bor.

A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban azonban ez nem annyira a szentéletű püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mivel a szárnyasok nyáron felduzzadt seregét a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.  A Márton-napi liba húsából – leginkább annak hátsó feléből – minden évben még a papnak is küldtek, és bizony innen ered a „püspökfalat” kifejezés.

A bor is visszatérő motívum.

Igen, Márton-nap a borászok ünnepe is. A lúd fogyasztásának hagyománya szorosan kötődik az újbor fogyasztásához, hiszen éppen novemberre fejeződik be a must borrá válása és készül el az év első újbora. A hagyomány szerint a gazdák november 11-én kezdték meg az új hordókat és ekkor került az asztalra épp a libasült mellé a Libás-bornak vagy sok helyen Márton-bornak nevezett Újbor. Szent Márton a nagyobb borvidékeken épp emiatt az Újbor védőszentje is.

Tehát liba és bor.

A liba és a bor az idők során szép fokozatosan összekapcsolódott és ma sincs ez másként!
A kiváló libás ételek mellé boros nedűk, azokból is a legjobbak dukálnak.

Már csak az örök Mit és mivel? kérdés megválaszolása vár ránk. Jól tudjuk, hogy az alaptézis, miszerint vörös húshoz vörösbor jár, réges régen megdőlt már. Egy libás fogásnál is az a meghatározó kérdés, hogy a liba mely részéből készül, milyen összetevőkből áll és milyen kiegészítő szószókkal, köretekkel kerül terítékre.